A május 5-i hírek egyik legfontosabb gazdasági állítása szerint az idei államháztartási hiány akár a GDP 6,8 százaléka is lehet, miközben az eredeti hiánycél 3,9 százalék volt, majd azt 5 százalékra emelték. A Portfolio beszámolója szerint Magyar Péter arra hivatkozott, hogy a leköszönő kormány az utolsó időszakban is újabb kötelezettségvállalásokba kezdett, ezért a minisztériumi vezetőket azok leállítására szólította fel.
Ez a helyzet nem pusztán költségvetési vita. Ha egy állam a választási ciklus végén úgy adja át a kasszát, hogy annak valós állapota nehezen átlátható, akkor az nemcsak az új kormány politikai mozgásterét szűkíti, hanem a választópolgárok bizalmát is rombolja. A közpénz ugyanis nem pártvagyon, hanem közfeladatok fedezete: egészségügy, oktatás, közlekedés, önkormányzatok, szociális ellátás, rendvédelem és igazságszolgáltatás működik belőle.
A költségvetési hiány önmagában nem ördögtől való. Válsághelyzetben, beruházási ciklusban vagy gazdaságélénkítéskor indokolható lehet az állami túlköltés. A kérdés mindig az, hogy mire ment el a pénz, volt-e társadalmi haszna, ellenőrizhető volt-e a döntéshozatal, és maradt-e fedezet a jövőbeni kötelezettségekre.
A mostani helyzetben ezért az első feladat nem politikai üzengetés, hanem tételes átvilágítás. Nyilvánosságra kell hozni, milyen szerződések, támogatások, beruházási kötelezettségek és állami garanciák terhelik a költségvetést. Különösen fontos lenne látni, mely döntések születtek a kormányváltás előtti utolsó hetekben, és ezek közül melyek szolgáltak valódi közérdeket.
Egy demokratikus államban a költségvetés nem lehet fekete doboz. A választópolgárnak joga van tudni, hogy az állam mennyi pénzt költött el, kinek, milyen jogcímen, milyen eredménnyel. Ha ez nem átlátható, akkor a hiány nemcsak pénzügyi, hanem jogállami probléma is.