A mai hírek szerint Magyar Péter Bécsben tárgyalt az azbesztszennyezés ügyéről, és ígéretet kapott annak azonnali leállítására és kivizsgálására. A miniszterelnök azt is jelezte, hogy Magyarország ragaszkodik a „szennyező fizet” elvéhez. A Portfolio összefoglalója szerint az ügy Szombathelyen robbant ki, majd több településen is felmerült, hogy útépítésekhez olyan zúzottkövet használhattak, amely természetes eredetű azbesztet tartalmazhat; az egészségügyi kockázatot elsősorban az azbesztpor jelenti.
Ez az ügy azért súlyos, mert az azbeszt nem egyszerű szennyeződés. Olyan anyagról van szó, amelynek egészségügyi kockázata hosszú távon jelentkezhet, ezért a hatósági reakcióban nem lehet helye félmegoldásoknak. A lezárás, a mintavétel, az elszállítás, az érintett területek nyilvántartása és a lakossági tájékoztatás mind közbizalmi kérdés.
A „szennyező fizet” elve helyes kiindulópont, de önmagában kevés. Meg kell állapítani, ki bányászta, ki minősítette, ki szállította, ki építette be, ki ellenőrizte, és mely hatóságoknak kellett volna korábban észlelniük a kockázatot. Ha a lánc bármely pontján mulasztás történt, annak nemcsak kommunikációs, hanem jogi következménye is kell legyen.
Az államnak ilyen helyzetben kettős szerepe van. Egyrészt azonnal védenie kell az érintett lakosságot. Másrészt úgy kell feltárnia a felelősségi láncot, hogy abból később kártérítési, hatósági vagy akár büntetőjogi következmények is levonhatók legyenek. A közegészség védelme nem zárulhat le egy sajtónyilatkozattal.
Az azbesztügy jó példa arra, hogy a környezetvédelmi problémák ma már nem választhatók el a jogállami működéstől. A polgárok nemcsak tiszta levegőt és biztonságos közterületet várnak el, hanem azt is, hogy veszély esetén az állam gyorsan, átláthatóan és számonkérhető módon járjon el.