A Tisza frakció május 21-én jelentette be első javaslatcsomagját. A közlés szerint a csomag része lenne az Alaptörvény tizenhatodik módosítása, amely többek között két ciklusban, nyolc évben korlátozná a miniszterelnöki mandátumot, megszüntetné a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, valamint kimondaná, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyona továbbra is nemzeti vagyon. A csomagban szerepel a devizahiteles végrehajtások átmeneti leállítása és több vizsgálóbizottság felállítása is.
Egy ilyen javaslatcsomag politikai értelemben nyitány, jogi értelemben viszont próbatétel. A miniszterelnöki mandátumkorlát például fontos közjogi fék lehet, de csak akkor, ha pontosan szabályozza az átmeneti helyzeteket, az újraválaszthatóság határait és az esetleges megkerülési lehetőségeket. Egy jogállamban ugyanis nem elég jó szándékú szabályokat alkotni; olyan szabályokra van szükség, amelyek a következő hatalommal szemben is működnek.
Ugyanez igaz a közvagyon kérdésére. A KEKVA-vagyon nemzeti vagyonként való kezelése akkor lehet valódi fordulat, ha a jogszabály nemcsak deklarál, hanem visszanyithatóvá teszi azokat a konstrukciókat is, amelyekben közpénzből vagy közvagyonból magánosított, zárt intézményi struktúrák jöttek létre. Ennek feltétele az iratokhoz való hozzáférés, a szerződések vizsgálata, az értékmozgások feltárása és a felelős döntéshozók azonosítása.
A vizsgálóbizottságok ügye különösen fontos. Ha a megjelenés és adatszolgáltatás kötelezővé válik, az erősítheti a parlamenti kontrollt. De itt is a részletek döntenek: milyen szankció jár az akadályozásért, milyen iratokat lehet bekérni, milyen határidőkkel dolgozik a bizottság, és mi történik a megállapításokkal.
Az első törvénycsomag tehát jó irányba mutathat, de a jogállami fordulat nem a címekben, hanem a normaszövegben dől el. A közvéleménynek nemcsak azt kell figyelnie, hogy mit ígér a kormánytöbbség, hanem azt is, hogy a szabályok valóban alkalmasak-e a hatalom korlátozására.