A kormány 2026 júliusában új törvényjavaslatot jelentett be az egykori állambiztonsági iratok szélesebb, online és kereshető hozzáféréséről. A közölt ütemezés szerint elsőként a hatos kartonok és a mágnesszalagokon tárolt nyilvántartások egy része, később pedig a fennmaradt B-dossziék válhatnának hozzáférhetővé, adatvédelmi és nemzetbiztonsági szűrés után.

A kezdeményezés több mint harmincöt évvel a rendszerváltás után sem pusztán történeti kérdés. Az állambiztonsági múlt feltáratlansága érinti az áldozatok információs jogait, a közéleti bizalmat, a politikai és gazdasági kapcsolatok történetének megértését, valamint azt, hogy a demokratikus állam mennyire képes számot adni saját intézményi előzményeiről.

A jelenlegi rendszer már biztosít hozzáférést, de nem teljes nyilvánosságot

A 2003. évi III. törvény létrehozta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárát, és lehetővé tette, hogy a megfigyelt személyek, kutatók és meghatározott esetekben a nyilvánosság hozzáférjen az iratokhoz. A törvény célja egyszerre az áldozatok információs kárpótlása, az információs önrendelkezés és a múlt megismerése.

A hozzáférés azonban ma is eljáráshoz kötött. Az érintettnek kérelmet kell benyújtania, a levéltár pedig a rendelkezésre álló nyilvántartások alapján kutatja fel az iratokat. A kutatók hozzáférése szintén szabályozott, és a személyes adatok, a védelmi idők, valamint a még fennálló nemzetbiztonsági érdekek korlátozhatják a nyilvánosságot.

Az online, név szerinti kereshetőség ezért valódi változás lenne: a hozzáférés nem egyedi kérelemhez, hanem szélesebb nyilvános adatbázishoz kapcsolódna. Ez azonban csak akkor jelent teljesebb feltárást, ha az adatbázisba kerülő iratkör kellően széles, a kivételek pontosak és ellenőrizhetők, a közzétételi döntések ellen pedig van jogorvoslat.

Miért fontos ma is?

Az állambiztonsági iratok nemcsak azt mutatják meg, ki jelentett kiről. A rendszer működéséhez tartozott a beszervezés, a tartótiszti irányítás, az operatív nyilvántartás, a megfigyelés, a zsarolás, a karrierek befolyásolása és a társadalmi kapcsolatok ellenőrzése. Egy-egy név önmagában félrevezető lehet; a teljes történeti összefüggéshez szükség van az iratok keletkezésének és az együttműködés körülményeinek vizsgálatára is.

A feltárás mai közérdeke négy pontban ragadható meg:

  • az áldozatok és családtagjaik megismerhetik, milyen adatokat gyűjtöttek róluk;
  • a közélet szereplőinek múltja ellenőrizhetőbbé válhat;
  • történetileg feltárhatók a politikai, gazdasági és intézményi hálózatok;
  • csökkenhet a részleges kiszivárogtatások és politikai célú szelektív irathasználat tere.

A nyilvánosság azonban nem azonos az automatikus megbélyegzéssel. Az iratokban szereplő minősítések, hálózati nyilvántartások vagy kartonok nem minden esetben bizonyítják önmagukban, hogy egy személy ténylegesen, önkéntesen és érdemi tartalommal együttműködött. A dokumentumokat összefüggésükben kell értékelni.

Mi maradhat továbbra is zárva?

A teljes feltárást több korlát szűkítheti.

Minősített és nemzetbiztonsági adatok. A jelenlegi szabályozás szerint bizonyos iratoknál vizsgálni kell, hogy a nyilvánosság veszélyeztet-e ma is védendő állami érdeket vagy élő szolgálati kapcsolatot.

Személyes és különleges adatok. A megfigyeltek magánélete, egészségi adatai, vallási vagy szexuális életére vonatkozó információi nem válhatnak korlátlanul nyilvánossá csak azért, mert állambiztonsági iratban szerepelnek.

Hiányos és megsemmisített iratok. A rendszerváltás időszakában és azt megelőzően jelentős iratanyag semmisülhetett meg, kerülhetett ki az állami őrzésből vagy maradhatott más szerveknél. Egy online adatbázis ezért nem feltétlenül a teljes múltat, hanem csak a fennmaradt és átadott iratokat mutatja.

Pontatlan nyilvántartások. A kartonok és gépi adatbázisok adminisztratív nyilvántartások. Az egyedi ügyek megítéléséhez szükség lehet beszervezési, munkadosszié- és jelentési iratokra is.

Miért éppen most?

Jogos szerkesztőségi kérdés, hogy az egészségügyi, szociális, gazdasági és intézményi problémák mellett miért kap kiemelt politikai figyelmet az állambiztonsági múlt. A közpolitikai prioritások nem zárják ki egymást, de a kormánynak indokolnia kell, milyen erőforrást fordít a feltárásra, milyen határidővel és milyen mérhető eredményt vár.

Az ügy időzítése önmagában nem cáfolja a közérdeket. A feltáratlanság évtizedek alatt sem veszti el jelentőségét. Ugyanakkor az is indokolt elvárás, hogy a múlt megnyitása ne helyettesítse a jelenlegi állami működés átláthatóságát. A történeti iratnyilvánosság akkor hiteles, ha ugyanaz az állam a mai közpénzes szerződéseket, intézményi döntéseket és hatósági adatokat is ellenőrizhetővé teszi.

A siker mércéje nem a közzétett nevek száma

Az új rendszer eredményességét nem az mutatja meg, hány név jelenik meg egy keresőben. Fontosabb kérdések:

  • pontosan milyen iratkör kerül fel;
  • ki és milyen szempontok szerint végzi a szűrést;
  • milyen kivételek maradnak;
  • hogyan javítható a téves vagy hiányos adat;
  • hogyan védik a megfigyeltek magánéletét;
  • elérhetők-e az iratok történeti összefüggései;
  • nyilvános-e a kimaradt, megsemmisült vagy továbbra is minősített iratok aránya.

Az ügynökakták ügye azért maradt nyitva, mert a jogi hozzáférés létrejött, de a társadalom nem kapott egységes, teljes és könnyen ellenőrizhető képet az állambiztonsági rendszer működéséről. A 2026-os kezdeményezés akkor jelenthet előrelépést, ha nem pusztán adatbázist épít, hanem világos kivételszabályokkal, jogorvoslattal, levéltári összefüggésekkel és nyilvános végrehajtási beszámolóval biztosítja a feltárást.