Bevezetés

Az Országgyűlés május végén döntött a Végrehajtási Visszaéléseket Feltáró Vizsgálóbizottság létrehozásáról. A testület feladata a végrehajtási rendszer működésének vizsgálata: hogyan járulhattak hozzá a jogszabályi, intézményi, felügyeleti és pénzügyi hiányosságok az adósságspirálokhoz, az érintettek kiszolgáltatottságához, a bizalomvesztéshez és a rendszerszintű visszaélések gyanújához.

Ez önmagában is az egyik legerősebb közérdekű parlamenti ügy. A végrehajtási eljárások nem elvont jogtechnikai kérdések. Lakhatást, családi vagyont, vállalkozói működést, megélhetést és sok esetben emberi méltóságot érintenek. Ha a végrehajtási rendszerrel szemben tömeges bizalomvesztés alakul ki, az nemcsak szakmai probléma, hanem jogállami kérdés is.

Miért lett politikai vita a bizottság vezetéséből?

A vizsgálóbizottság felállításáról szóló döntés után gyorsan világossá vált, hogy a testület nemcsak szakmai, hanem politikai szempontból is érzékeny lesz. A kérdés az lett, ki vezesse a bizottságot, és mennyire jelenhetnek meg benne azok a politikai erők, amelyek korábban is rendszeresen beszéltek a végrehajtói rendszer visszásságairól.

A Mi Hazánk régóta saját témájaként kezeli a végrehajtói visszaélések ügyét, különösen a Schadl–Völner-ügy óta. A Tisza oldaláról ugyanakkor a vizsgálóbizottság a szélesebb elszámoltatási program része. Így a bizottság vezetése körüli vita nem pusztán személyi kérdés, hanem arról is szól, ki birtokolhatja politikailag a végrehajtási rendszer feltárásának ügyét.

Ez azonban veszélyes irány is lehet. Ha a bizottság munkája pártok közötti presztízsvitává válik, akkor a végrehajtási rendszer valódi sérültjei — az adósok, családok, jogvitákba került állampolgárok és kiszolgáltatott érintettek — ismét háttérbe szorulhatnak.

A vezetés fontos, de nem önmagában döntő

Egy vizsgálóbizottság elnökének személye természetesen számít. Az elnök befolyásolja az ülések rendjét, a meghallgatások irányát, a politikai hangsúlyokat és a nyilvánosság felé közvetített képet. De a bizottság hitelességét nem kizárólag az elnöki pozíció dönti el.

A valódi kérdések ennél konkrétabbak.

Milyen dokumentumokat kér be a bizottság?

Meghallgatják-e a végrehajtási rendszer érintettjeit, az adósokat, jogvédőket, szakmai szervezeteket, ügyvédeket, bírósági és igazságügyi szereplőket?

Előkerülnek-e a végrehajtói kinevezések, díjazási szabályok, költségelszámolások, kamarai működés és felügyeleti döntések dokumentumai?

Nyilvánosak lesznek-e a meghallgatások és a bizottsági anyagok?

Lesz-e külön kisebbségi vélemény, ha a testületben nincs egyetértés?

A bizottság végül jogalkotási javaslatot, intézményi reformtervet és felelősségi megállapításokat tesz-e, vagy csak politikai összefoglalót készít?

Ezek a kérdések fontosabbak, mint az, hogy a bizottság vezetéséről szóló alku melyik pártnak jelent kommunikációs győzelmet.

A végrehajtási rendszer vizsgálata nem lehet pártpolitikai zsákmány

A végrehajtási rendszer körüli bizalomvesztés oka nem egyetlen politikai mondat vagy egyetlen botrány. A probléma mélyebb: sok állampolgár számára a végrehajtási eljárás kiszámíthatatlan, nehezen átlátható, drága és formális rendszerként jelenik meg, ahol az érintett gyakran nem érzi, hogy valódi jogorvoslati vagy védekezési lehetősége lenne.

A Schadl–Völner-ügy különösen ráirányította a figyelmet arra, hogy a végrehajtói rendszerben milyen súlyos korrupciós, kinevezési, felügyeleti és intézményi kockázatok jelenhetnek meg. De a parlamenti vizsgálatnak nem szabad kizárólag egyetlen büntetőügy politikai feldolgozásává szűkülnie.

A bizottság akkor végez valódi közérdekű munkát, ha a rendszer egészét vizsgálja: a végrehajtói kinevezések logikáját, a díjazási struktúrát, a kamarai működést, az igazságügyi felügyeletet, az adósok jogvédelmét, a lakhatási következményeket és azt is, hogy milyen alternatív végrehajtási modell lenne emberségesebb, átláthatóbb és hatékonyabb.

Miért fontos a többoldalú kontroll?

Ha egy vizsgálóbizottság csak egy politikai oldal narratíváját erősíti, akkor könnyen elveszíti a hitelességét. A végrehajtási ügy azonban túl fontos ahhoz, hogy kizárólag politikai kommunikációs tér legyen.

A többoldalú kontroll nem azt jelenti, hogy minden pártnak ugyanazt kell gondolnia. Éppen ellenkezőleg: akkor működik jól, ha a különböző politikai és szakmai szempontok ütközhetnek, a dokumentumok pedig mindenki számára ellenőrizhetőek.

A Mi Hazánk vezetői szerepe, ha ténylegesen megvalósul, politikailag szokatlan helyzetet teremthet. Egy kormánypárti többség által létrehozott vizsgálóbizottság élére ellenzéki szereplő kerülhet, méghozzá olyan pártból, amely régóta saját ügyeként beszél a végrehajtói rendszerről. Ez növelheti a bizottság politikai súlyát, de csak akkor, ha a vezetői szerep nem válik pártpolitikai színpaddá.

A bizottság hitelességét végső soron az fogja eldönteni, hogy lesznek-e iratok, meghallgatások, nyilvános ténymegállapítások és konkrét javaslatok.

Mit jelenthet ez az állampolgárnak?

A végrehajtási vizsgálóbizottság akkor lehet valóban fontos az állampolgárok számára, ha nem csupán a politikai felelősség kérdését vizsgálja, hanem azt is, hogyan lehet megvédeni az embereket a végrehajtási rendszer aránytalanságaitól.

Az adósok, érintett családok, kisvállalkozók és jogvitába került magánszemélyek számára az a kérdés, hogy a jövőben lesz-e tisztességesebb, átláthatóbb és ellenőrizhetőbb végrehajtási rendszer.

Átláthatóbbak lesznek-e a költségek?

Csökkenhet-e az adósságspirál kialakulásának veszélye?

Erősebb lesz-e a bírósági és igazságügyi felügyelet?

Lesz-e valódi panaszmechanizmus?

Felülvizsgálják-e a végrehajtói díjazási és kinevezési rendszert?

Kialakulhat-e olyan állami vagy nonprofit modell, amely nem az adósok kiszolgáltatottságából termel bevételt?

Ezek azok a kérdések, amelyek miatt a bizottság munkája messze túlmutat a parlamenti szereposztáson.

A Solanum Monitor álláspontja: dokumentumot, nem politikai jelenetet

A végrehajtási vizsgálóbizottság körüli vezetési vita fontos politikai jelzés. Megmutatja, hogy a végrehajtási rendszer ügye több párt számára is identitásképző és kommunikációs téma lett. De a Solanum Monitor szerint nem ez a lényeg.

A lényeg az, hogy a bizottság képes lesz-e feltárni, hogyan működött a végrehajtási rendszer, hol voltak a felügyeleti hiányosságok, kik viselnek politikai, szakmai vagy igazgatási felelősséget, és milyen új modell védené jobban az állampolgárokat.

A végrehajtási rendszerrel kapcsolatos parlamenti vizsgálat csak akkor lesz több politikai eseménynél, ha a munkája végén nem pusztán nyilatkozatok, hanem dokumentumok, felelősségi megállapítások és jogalkotási javaslatok maradnak.

Ezért a Solanum Monitor a következő hetekben nemcsak azt fogja figyelni, ki vezeti a bizottságot. Hanem azt is, hogy a bizottság milyen iratokat kér be, kiket hallgat meg, milyen kérdéseket tesz fel, és végül képes lesz-e valódi választ adni arra, hogy miként lehet a végrehajtási rendszert átláthatóbbá, emberségesebbé és ellenőrizhetőbbé tenni.

Mert ebben az ügyben nem az a legfontosabb, kié a politikai győzelem. Hanem az, hogy a végrehajtási rendszerben érintett állampolgárok számára lesz-e végre valódi következménye a feltárásnak.